Két magyar ezüstérem az ifjúsági Európa-bajnokságon

Két magyar ezüstérem az ifjúsági Európa-bajnokságon

Ragyogóan kezdtek a mieink: Galó Bence és Kollár Sebestyén egyaránt ezüstérmet szerzett a portugáliai Odivelasban zajló ifjúsági Európa-bajnokság első versenynapján. Kiss Viktória a hetedik helyig jutott.




Galó Bence (balról) Európa-bajnoki ezüstérmes!


A férfiaknál két vasat tartottunk a tűzben: az 50 és a 60 kilogrammos súlycsoportban indult egy-egy versenyzőnk, s mindketten a fináléig meneteltek! Az UTE fiatalja, az 50 kilogrammos Galó Bence – aki tavaly októberben Koperben, az idén áprilisban pedig Teplicében nyert korosztályos Európa-kupa viadalt – izraeli, holland és azeri judós legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol az első helyen kiemelt azeri Mahammad Mamishov egy vazarival felülmúlta, Galó Bence az Európa-bajnoki dobogó második fokára állhatott!




Galó Bence (fehérben) döntőt vívhatott az Európa-bajnokságon


Az azeriek ezen a napon káprázatosan szerepeltek, mindhárom férfi súlycsoportban megszerezték az aranyat, sőt, a hölgyeknél is nyertek egyet. Ragyogó szériájukat Kollár Sebestyén sem tudta megtörni, bár nagyon közel állt a bravúrhoz.




Kollár Sebestyén (fehérben) két bronz után ezúttal ezüstérmet nyert az ifi Eb-n


A BHSE 60 kilogrammos versenyzője koszovói, észt, dán és litván skalpot gyűjtött a döntőig vezető úton. A fináléban hamar két intésnyi hátrányba került, de ez sem befolyásolta, egy gyönyörű akcióval vazaris vezetést szerzett. Már csak néhány másodperc volt hátra, amikor ellenfele, az azeri Mahammad Musayev kockáztatott, s ipponnal fordítani tudott. A karnyújtásnyira lévő arany miatt bizonyára ma még szomorkodik a BHSE világbajnoki ezüstérmese, de két korosztályos Európa-bajnoki bronzérem után ez az ezüst is nagyon szépen csillog.




Kollár Sebestyén (balról) harmadszor az Eb-dobogón!


A hölgyeknél az első versenynapon Kiss Viktória és Jüttner Janka képviselte a színeinket. A BHSE 44 kilogrammos judósa, Kiss Viktória két győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyig jutott, a diósdi Jüttner Janka (48 kg) az első fordulóban elszenvedett vereség után nem kapott javítási lehetőséget.

A portugáliai ifjúsági Európa-bajnokság első napján megszerzett két ezüstérem után a folytatásban a mieink Tóth Máté Miron és Vég Luca révén két ötödik helyezést, a vegyes csapatversenyben pedig kilencedik helyezést értek el.




Vég Luca (kékben) az ötödik helyen végzett Odivelasban


Az odivelasi Európa-bajnokság második napján a ceglédi Vég Luca szerepelt a legjobban a mieink közül. A CVSE 52 kilogrammos judósa azeri, szlovén és spanyol ellenfelét egyaránt ipponnal legyőzve jutott be az elődöntőbe, ahol a holland bajnok Ciska Adema megállította. A bronzmeccsen az idén két Európa-kupa érmet begyűjtő francia Alicia Marques volt az ellenfele. Sajnos az újabb bravúr nem sikerült, Marques félidőben vazarival vezetést szerzett, amit meg is tudott őrizni a meccs végéig, így Vég Luca az ötödik helyen végzett.

Nagyon jól kezdett az 57 kilogrammosok között Hoó Fédra is: a DVTK fiataljaportugál és ciprusi skalpot begyűjtve jutott be a negyeddöntőbe, de a folytatásban alul maradt ciprusi és azeri ellenfelével szemben is, így nem folytathatta a küzdelmeket.

A férfiaknál két versenyzőnk indult a 73 kilogrammosok között, de Pintér Bulcsúnak (BHSE) és Bertalan Balázsnak (MTK Budapest) sem sikerült továbblépnie az első fordulóból.




Tóth Máté Miron (fehérben) bronzmérkőzést vívhatott az Eb-n


Az ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmei szombaton értek véget Portugáliában, a mieink közül ketten léptek tatamira. Ódor Veronika (+70 kg, Budaörsi SC) elveszítette az első összecsapását, legyőzője pedig „nem vitte magával” tovább, így számára véget értek a kontinensbajnokság egyéni küzdelmei.

A másik nehézsúlyú indulónk, Tóth Máté Miron is vereséggel kezdett a +90 kilogrammosok között, ám a Miskolci VSC judósa kapott javítási lehetőséget. A vigaszágon sikerült legyőznie görög riválisát, majd a montenegrói Koviniccsel is elbánt, így a bronzéremért léphetett tatamira!

A harmadik helyért a grúz Gocsiasvili várt rá, aki papíron jóval esélyesebb volt az éremszerzésre, hiszen az elmúlt hónapokban Koperben, Győrben, Zágrábban és Goriban is korosztályos Európa-kupát nyert, a súlycsoport legjobbjai közé tartozik. A papírformát nem sikerült felülírni, de Tóth Máté Miron ötödik helyezése így is remek eredmény.

Az egyéni küzdelmekben a tíz indulónk két ezüstérmet, két ötödik és egy hetedik helyezést ért el válogatottunk, Magyarország az éremtáblázat tizedik helyén végzett. Az első a remeklő azeri együttes lett (6 arany, 3 bronz), megelőzve Franciaországot (2, 1, 6) és Törökországot (2, 1, 3) a képzeletbeli dobogón.




Csapatunk közel állt a továbbjutáshoz a törökök ellen


Vasárnap a vegyes csapatversenyre került sor, nekünk nem volt szerencsénk a sorsolásnál, hiszen az egyik legerősebb együttest, Grúzia válogatottját kaptuk elsőként. Az első négy párban fej-fej mellett haladt a két csapat, a mieink közül Jüttner Janka (48 kg) és Hoó Fédra (63 kg) is hozta a meccsét, de a folytatásban nem sikerült nyerni, Grúzia jutott tovább (2–4).

A vigaszágon a török válogatott következett, a mieink Jüttner Janka, Kollár Sebestyén (60 kg) és Pintér Bucsú (81 kg) győzelmével 3–1 arányban vezettek is, de a győzelmet nem sikerült bebiztosítani, végül a törökök mehettek tovább, Magyarország a kilencedik helyen zárta az Európa-bajnokságot (3–4).

A csapatversenyt végül Azerbajdzsán nyerte meg, az ezüst Franciaországé lett, a két bronzérmen pedig a grúz és a török válogatott osztozott.

Forrás: Judoinfo.hu
Fotó: EJU, Carlos Ferreira, EJU, Gabi Juan

Eredmények: KLIKK IDE!


2023. 06. 26.

Kapcsolódó hírek

IJF ACADEMY : Call for registration for 1st Semester
Please remember that the closing date for registration to our upcoming courses at the IJF Academy is Friday 12th February. Please avoid leaving your applications for the last moment. We ask you to go to our Facebook page where you can find all detai...
2021. 02. 03.
Az értékekkel való vezetés azt jelenti: siker
Július 13-án hétfőn az SchoolJudo.EU projektben résztvevő partnerek a Nemzetközi Judo Szövetség elnöki irodájában gyűltek össze, hogy átgondolják a projektet, és megtervezzék a következő szakaszt.
2022. 07. 19.
Ötven esztendős a Lendvai Judo Klub
A lendvai városházán Dr. Tóth László elnök a Magyar Judo Szövetség nevében száz darab judoruhát ajándékozott a Lendvai Judo Klub számára az egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából.
2022. 10. 29.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.