Ifjúsági Ek, Porec: Galó Bence ezüstérmes

Ifjúsági Ek, Porec: Galó Bence ezüstérmes

Óriási mezőnyben, huszonhárom ország ötszázötvennyolc judósa között tette próbára felkészültségét negyvenegy magyar judós a Porecben megrendezett ifjúsági Európa-kupán.




Galó Bence (balról) ötödik Ek-érmét szerezte meg


A magyar versenyzők egy ezüstérem mellett három ötödik és három hetedik helyezéssel zárták a rangos erőpróbát. A 60 kilogrammosok között a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon még két súlycsoporttal „lejjebb”, az 50 kilóban ezüstérmes Galó Bence remekül szerepelt: egy-egy osztrák, német és brazil, illetve két olasz judóst legyőzve jutott be a fináléba, ahol végül aranypontos küzdelemben egy vazarival maradt alul a szerb Varnicsiccsel szemben, ezzel az UTE harcosa megszerezte pályafutásának ötödik Európa-kupa érmét, ezúttal egy ezüstöt.

A magyar csapat még hat pontszerző helyezést gyűjtött a horvátországi tornán: Horváth Nándor (73 kg, MTK Budapest), Takács Nóra (40 kg, Zalaegerszegi JSE) és Jüttner Janka (52 kg, Budaörsi SC) az ötödik, Kunyik Botond (55 kg, Tatabányai SC), Szabó Réka (52 kg, BHSE) és Krüpl Georgina (70 kg, Ippon Judo Tatabánya) a hetedik helyen végzett.

A nemzetek rangsorában Franciaország (6 arany, 1 ezüst, 6 bronz) lett az első Brazília (4, 2, 9) és Spanyolország (1, 2, 2) előtt, a magyar csapat egy ezüsttel a tizenkettedik helyen zárt. Az ifjúságiak Európa-kupa sorozata egy hét múlva a szlovákiai Somorján folytatódik.

Forrás: Judoinfo
Fotó: Bor Veronika
Eredmények:
KLIKK IDE!



2024. 03. 18.

Kapcsolódó hírek

Szünetelnek a keretedzések
Felhívjuk az egyesületek, az edzők és a versenyzők figyelmét, hogy február 3. és 10. között szünetelnek a válogatott keretedzések.
2022. 01. 25.
Az esztendő legjobbjait köszöntöttük
A Papp László Sportaréna különtermében tartotta évzáró ünnepségét a Magyar Judo Szövetség, az eseményen az esztendő legjobbjai vehettek át díjakat.
2023. 12. 20.
Műhelytámogatás szerződés és elszámolás mellékletei
2024. évi műhelytámogatás szerződés és elszámolás mellékletei
2024. 04. 02.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.