Grand Slam, Tel-Aviv: Tóth Krisztián ezüstérmes!

Grand Slam, Tel-Aviv: Tóth Krisztián ezüstérmes!

Ragyogóan szerepelt, s végül ezüstérmet szerzett az IJF World Tour-sorozat izraeli Grand Slam-tornáján Tóth Krisztián, aki pályafutásának huszonhetedik World Tour-érmét gyűjtötte be!




Az izraeli Grand Slam-viadal első versenynapján nem volt magyar érdekeltség, pénteken aztán végre a mieink is tatamira léptek. Harcos győzelemmel kezdett a 70 kilogrammosok között Gercsák Szabina: a DVTK judósa hosszabbításban vazarival győzte le a spanyol Rodriguezt. A második körben is aranypontos küzdelmet vívott, amelyben végül a világranglistán nyolcadik helyen jegyzett német Butkereit jobbnak bizonyult. A sorsolás nem hozott szerencsét a miskolci sportoló számára, hiszen a később egészen a döntőig menetelő német lánnyal már a második körben össze kellett csapnia, így a vereség után nem kaphatott javítási lehetőséget.

A 60 kilósoknál elsőként Varga Brigittát szólították a tatamira: az MTK Budapest fiatalja a hazai pályán szereplő, izraeli Novitzki ellen ippongyőzelemmel kezdett. A folytatásban a súlycsoport egyik nagy reménysége, a felnőtt Eb-ezüstérmes, U23-as Európa-bajnok koszovói Falziu következett, aki hosszabbításban földharcban tudta legyűrni korábbi ifjúsági világbajnokunkat. A nap végén Fazliu is ott állhatott a Grand Slam-dobogón.

Ugyanebben a súlycsoportban a BHSE Európa-bajnoki bronzérmese, Özbas Szofi nagyon kellemetlen ellenfelet kapott a junior Európa-bajnok cseh Zachova személyében. A nagy taktikai csata elképesztően hosszú mérkőzést hozott, amelynek tiszta küzdelmi ideje több mint tizenegy perc(!) volt. A felek nem tudták döntésre vinni a dolgot, végül egy intéssel a bírók döntöttek, Zachova javára.



A torna utolsó napján, szombaton Vég Zsombor kezdett: a Ceglédi VSE 100 kilós reménysége nagyon nehéz ágra került a sorsolásnál, de a brazilok kontinensbajnoka, Leonardo Goncalves már az első körből sem engedte tovább. Zsombor kezdett jobban, a brazil egy intést is begyűjtött, de a második percben ipponnal behúzta a győzelmet.

A 90 kilogrammosoknál az MTK Budapest olimpiai bronzérmese, Tóth Krisztián egy jól ismert riválissal kezdett: a svédek Európa-bajnoka néhányszor már tört borsot a magyar versenyző orra alá, legutóbb éppen a 2021-es budapesti világbajnokság negyeddöntőjében gyűrte le Krisztiánt. A svéd a földharcban világklasszis, de ezt jól tudja Tóth Krisztián is, aki nem hagyott lehetőséget a földön való küzdelemre. A négy perces küzdelmi idő csak egy-egy intést hozott, de a hosszabbítás első percében a magyar judós indított remekül: a dobásért kapott vazari pedig ezúttal aranypontot és továbbjutást ért.

A legjobb nyolc közé jutásért a dél-koreaiak harminc esztendős Ázsia-bajnoki ezüstérmese, Li Szung Ho következett. Meglehetősen korán begyűjtött mindkét judós két-két intést, Li egyszerűen nem engedte, hogy jó fogás alakuljon ki, végül aztán a négy perces küzdelmi idő utolsó másorperceiben megkapta a harmadik intését.

Tóth Krisztián a negyeddöntőben a brazil Macedóval találkozott, akit korábbi két párharcuk során le tudott győzni, igaz, ezekre a csatákra öt-hat évvel ezelőtt került sor. A huszonnyolc éves brazil jó formában érkezett Izraelbe, néhány hete ugyanitt a dobogó harmadik fokára állhatott a jeruzsálemi World Masters során. A csata ezúttal is szoros volt, de a hosszabbítás magyar vazarit és továbbjutást hozott.

Az elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes, hatszoros kontinensbajnok kubai Ivan Felipe Silva Morales következett. Korábban kétszer csaptak össze a felek, a mérleg egy-egy volt. És egy újabb idegtépő csata következett. Az első négy percben Pánczél Gábor tanítványa kapott két intést is, de akciót egyik judós sem tudott végigvinni. A hosszabbításban egyre aktívabb volt a magyar versenyző, s végül a mérkőzés nyolcadik percének elején a hátára tudta fordítani magas kubai riválisát. Ippon!



A fináléban ismét egy régi nagy ellenfél következett, a grúz Beka Gviniasvili, aki az elmúlt több mint egy évtized során kilenc győzelem mellett mindössze egyszer kapott ki Krisztiántól. A számla egyik oldalán tehát nagyon sok törleszteni való állt. Visszavágni azonban ezúttal sem sikerült, Gviniasvili ellenfelére kényszerítette a saját akaratát, Krisztián nem tudott a saját stílusában judózni, így végül az ezüstérem lett az övé. Nagyon sokat érhet ez a szép eredmény: a Tel-Avivban szerzett olimpiai kvalifikációs pontokkal Tóth Krisztián „feliratkozott” immár a legjobbak közé, párizsi indulást érő pozícióba!



A kvalifikációs sorozat nem tart szünetet, a következő hétvégén a varsói European Open-viadalon lehet gyarapítani a pontok számát, a tervek szerint népes magyar csapat utazik majd a lengyel fővárosba.

Forrás: Judoinfo
Fotó:IJF, Gabriela Sabau
Eredmények: KLIKK IDE!


2023. 02. 20.

Kapcsolódó hírek

Extra training camp after the Budapest Judo Grand Prix
This year IJF Budapest Judo Grand Prix, with the total prize money of 100.000 USD, will be held between 10-12 August in the Hungarian capital. The event of the International Judo Federation World Tour is part of the competitions of the 2020 Tokyo Oly...
2018. 05. 14.
Két magyar bronzérem a bakui Grand Slamen
Ungvári Attila és Sipőcz Richárd bronzérmet szerzett, Vég Zsombor az ötödik, Özbas Szofi pedig a hetedik helyen végzett a Bakuban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Slam-tornán, amelyen hatvanegy ország háromszázhatvanhat versenyzője mérte öss...
2022. 11. 07.
Junior-világbajnokság: Sáfrány Péter ezüstérmes!
A hosszú kihagyás után visszatérő címvédő, Sáfrány Péter nehéz sorsolása ellenére újra a döntőig menetelt, s végül ezüstérmes lett az ecuadori junior-világbajnokságon. A mieink még két ötödik és két hetedik helyezést gyűjtöttek.
2022. 08. 14.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.