Grand Slam, Tbiliszi: Vég Zsombor bronzérmes!

Grand Slam, Tbiliszi: Vég Zsombor bronzérmes!

Mint egy falat kenyér, úgy kellett ez a siker – Vég Zsombor hosszú kihagyás után tért vissza a tatamira, s bronzérmet nyert a grúziai olimpiai kvalifikációs Grand Slam-tornán!




Vég Zsombor (jobbról) Grand Slam-bronzzal tért vissza!


Nyolcvanhárom ország ötszázharmincegy judósa érkezett Tbiliszibe, a három napos grúz Grand Slamre, de a magyar színeket ezúttal csupán egy versenyző képviselte. A Ceglédi VSE 100 kilogrammos judósa, Vég Zsombor vállsérülése miatti hosszú kihagyás után tért vissza a nemzetközi színtérre, s bár továbbra sincs száz százalékos állapotban, Tbilisziben öt meccset is vívott, s a nap végén felállhatott a dobogó harmadik fokára!

A sorsolásnál hetedik kiemelt magyar versenyző az első körben erőnyerő volt, majd alig fél perc alatt legyőzte a menekültek csapatát erősítő Khankant, A harmadik körben a dél-koreai Von elleni összecsapása sem tartott sokáig, a tavalyi Ázsia-bajnokság ötödik helyezettje ellen is két vazarival nyert Vég Zsombor.

Következett a negyeddöntő, amelyben a kanadaiak ötszörös kontinensbajnoka, Shady Elnahas jobbnak bizonyult, de ez a vereség nem törte meg a huszonkét esztendős ceglédi judoka lendületét, a vigaszágon két vazarival nyert az egyik közvetlen rivális, a svájci Eb-bronzérmes Daniel Eich ellen, majd a bronzmeccsen ugyancsak két vazarival a grúzok két évvel fiatalabb, junior Eb-bronzérmes judósa, Miheil Dzsaparidze ellen.

A győzelem Grand Slam-bronzérmet ért, s emellé ötszáz olimpiai kvalifikációs pontot is. Ezzel Vég Zsombor nagy lépést tett a párizsi játékok felé, nagyjából száz pontnyira megközelítette a direkt kvótás helyeket, s ha most érne véget a pontvadászat, övé lenne a mieinknek kiadható kontinentális kvóta.

A kvalifikációs vetélkedés azonban még – egészen júniusig – folytatódik, legközelebb március utolsó hétvégéjén, a török Grand Slamen lehet gyarapítani a pontokat, Antalyában várhatóan népes magyar válogatott is jelen lesz.




Vég Zsombor (fehérben) győzelme a svájci Eich ellen

Forrás: Judoinfo
Fotó: IJF, Tamara Kulumbegashvili
Eredmények:
KLIKK IDE!


2024. 03. 25.

Kapcsolódó hírek

Nevezés az Európa-kupa-viadalra
A bosznia-hercegovinai Kelet-Szarajevóban rendezik meg az Európa-kupa-sorozat állomását 2023. május 20. és 21. között.
2023. 04. 17.
Új koronavírus protokoll
Felhívjuk az egyesületek, a versenyszervezők, az edzők és a sportolók figyelmét, hogy megjelent a Nemzetközi Judo Szövetség új Covid Protokollja, illetve a Magyar Judo Szövetség új Covid-19 eljárásrendje.
2022. 02. 22.
Vár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendelet lehetőséget teremt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részére, hogy államtudományi, katonai és rendészeti képzési területre, nem önköltséges alapképzési szakokra sportösztöndíjas hallgatókat pótfelvéte...
2023. 07. 27.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.