Elhunyt Varga István

Elhunyt Varga István

Életének hatvanharmadik esztendejében elhunyt a szöuli olimpia 95 kilogrammos magyar indulója, a korábbi országos bajnok judós, Varga István.




Judós pályafutását 1978-ban Békéscsabán kezdte, majd a Budapesti Spartacus, később a Budapesti Honvéd versenyzője lett. Sarkadi János, Varga Imre, Fülöp Sándor, Keserű József és Moravetz Ferenc tanítványának legjobb Európa-bajnoki eredménye egy ötödik helyezés volt, amelyet 1985-ben, a norvégiai Hamarban ért el, még a 86 kilogrammosok között.

A nagyszénási születésű, első danos judomester – akinek nagybátyja, Varga Imre szerezte 1979-ben az első magyar világbajnoki érmet – egyéni magyar bajnoki címét 1987-ben szerezte meg, kétszer nyert csapatbajnokságot (1986, 1987) a Honvéd színeiben.

Isten nyugosztalja!


2023. 02. 16.

Kapcsolódó hírek

Már kapható a Kapáslövés
A Kék Európa Stúdió gondozásában, a Magyar Judo Szövetség támogatásával megjelent az egykori judós, edző Balogh Zoltán könyve, a Kapáslövés (sportos novellák és egyéb írások).
2023. 11. 22.
Jelentkezés a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága kiírta a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2024/2025 I. (őszi) félévre vonatkozó pályázatát.
2024. 09. 05.
Pongrácz Bence a nyolcaddöntőig menetelt
Két szép győzelem után a legjobb nyolc közé jutásért gigászi csatában veszített Pongrácz Bence, az Abu-Dzabiban zajló világbajnokság második napjának egyetlen magyar indulója.
2024. 05. 20.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.